6,091
A sorozat ott folytatja, ahol az első évad abbamaradt, vagyis a tizedik Nova Összecsapásnál. Ez általában nyolc évenként fordul elő, viszont a kilencedik és a tizedik között csupán egy év telt el. Ez alatt a 365 nap alatt a legtöbb Genetics nem tudott kellő Pandorát nevelni, s bár visszanyomták a Nova támadást, az eseménynek így is hatalmas áldozatokat követelt. Így a Chevalier Főhadiszállás elrendelte az E-Pandora projektet. Az E-Pandora nem más, mint közönséges embereken (lányok) biokémiai szert alkalmazva azok képesek stigmát befogadni a testükbe, még ha minimálisan is. Így a közönséges emberek is képesek ugyanarra, amire a hivatalos Pandorák is. Mivel a projekt csak egy tesztjelleggel indult, a kockázat is kellően nagy volt. A projektet tökéletesre akarták csiszolni, így a hivatalos Pandorák adataira volt szükségük. A világ minden kontinenséről hívtak Pandorákat, hogy kellő adatot gyűjtsenek és tökéletesítsék az E-Pandora projektet. Így kerül oda főszereplőnk, Satellizer, valamint Kazuya és Rana is. Velük együtt a világ legerősebb 5 Pandorája is jelen volt. Viszont hamar kiderül, hogy több minden is húzódik a háttérben az adatgyűjtésnél…
12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)
18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)
36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)