Buzzer Beater

Az anime sztorija nem akar Shakespeare-i távlatokat döngetni, nincs benne mély, elgondolkodtató mondanivaló, mint azt gyakran tapasztalhatjuk (nem, nem, az Elfen Liedben sem volt). Adva van egy kisebb konfliktus a kosárlabda terén két faj között: az embert, aki feltalálta a kosárlabdát földbe tiporja egy másik faj (nevezetesen a goranok) a saját játékukban. De olyan szinten, hogy a profi intergalaktikus ligában nem is játszik ember-csapat. Nyilván ennek a pofonnak az emberiség nem örül, és egy gazdag öreg, aki egymaga képviseli a rajzfilmben az egész Föld bolygó önérzetét, összegyűjti a Föld legjobb kosarasait, hogy jól megmutassa a goranoknak, mennyire jó labdaérzékünk is van. Főhősünk az utcagyerek, aki pazar mód kezeli a lasztát, bekerül a válogatottba, és még pár fura arccal nekivágnak a meccseknek.

Nekivágnának, ha nem azzal telne az idő, hogy a játékosok henyélését nézzük, minimális edzéssel és még kevesebb akcióval. Az ember arra számítana, hogy látványos labdakezeléssel kápráztatnak el minket, bravúros cseleket láthatunk, és a szokásos japán szemszögből élvezhetjük a sportot. Ezt át is húzhatjuk, mivel komoly játék a labdával nem történik egészen a 7. részig. Utána még van 2 meccs és ennyi. Ahol viszont igazán nagyott bukott az anime, az a megvalósítása. És itt látszik meg, hogy milyen kezdő rendezővel van dolgunk. Keze alá kapott egy rakás művészt, akik rajzolnak neki szépeket, de minden egyéb el van szúrva. Semmi fantázia nincs az animében, a goranok teljesen megegyeznek az emberekkel, csak mindenféle bőrszínűt találhatunk belőlük, és van két apró szarvuk. Ennél a portás is nagyobbat alkotott volna. Semmi sincs kidolgozva abból, hogy két civilizáció létezik és lehetséges az űrutazás, a hight-tech stb.

MEGTEKINTÉS: 1,474
TÍPUS: Sorozat
KIADÁS: 2005-02-05
STÚDIÓ: TMS Entertainment
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 13+
RÉSZEK: 13/13
FORDÍTÓ: dudu2548
FELTÖLTVE: 2023-05-07 23:29:21
LINKEK: MAL

ELŐZETES

×

GYŰJTÉS

Az oldalunk több videómegosztó portált használ mint tárhely a videóanyagok számára.. Nem feltétlenül vagyunk szimpatikusak ezen portálok számára így viszonylag gyakran (egyre gyakrabban) törlésre kerülnek a feltöltött videók.
Amikor törlődnek, az oldalon is elérhetetlenné válnak, a gyűjtéssel azt a célt próbáljuk teljesíteni hogy megfelelő hardveres infrastrukturánk legyen ahhoz hogy elérhetőek maradjanak a videóanyagok akkor is ha törlődnek a megosztóportálokról.

12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)

18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)

36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)

Részletes/pontos árlista: www.appbox.co
Támogatni PayPal-on vagy ko-fi-n tudsz.
Ha más módon szeretnél támogatni, discord szerverünkönk tudsz elérni minket.