Imawa no Kuni no Alice

Alice in Borderland

Biztosan te is érezted már életed során, hogy milyen jó lenne akár egy kis időre is elmenekülni a környzetedből. Na pont itt ne ismerné ezt a fajta érzést az ember?! Arisu is hasonló gondolatokkal küzd, ahogy barátai, Karube és Chota is. Másra se vágynak, csak elszabadulni a saját életükből egy új világba. Hogyan is szól a mondás? Vigyázz, mit kívánsz! A történet jóformán pár perc után a lényegre tér. A három barát átkerül egy teljesen más világba, ahol kissé fura szabályok uralkodnak. Játszani kell az életükért úgy, hogy különböző típusú és nehézségű feladatokat kell elvégezniük. Ha élve teljesítik a feladatokat, akkor több időt tölthetnek el ebben a Határországnak nevezett őrült helyen. Arisu álma végül is teljesül, csak nem éppen úgy, ahogy ő elképzelte. Letelt egy nap, a túlélősdi pedig folytatódik, melynek során társakra is szert tesznek. Ezt a három részt már most kevésnek érzem. Tipikus olyan alkotás, ahol az ember egyszerre gondolkodik el és pattan fel a székből mindvégig azon izgulva, hogy miképp alakul a szereplők sorsa. Már egy rész után nagyon könnyen bele tudtam képzelni magam Arisu karakterébe, mivel sok életszerű vonatkozás van, így hamar megragadja az embert, ezzel az alternatív világgal pedig akkora pluszt ad az egésznek, hogy az a 20 perc inkább ötnek tűnik. Csak reménykedni tudok, hogy megörvendeztetnek minket a folytatással! Ha nagyon hasonlítani kellene más animéhez, akkor leginkább a Deadman Wonderlandet említeném. A grafika is rendben van, így köznapi szemlélőként azt mondom, hogy igényes és nagyon élvezhető, már csak hab a tortán. Mindenképpen ajánlom azoknak akik szeretik a lélektani, akciódús animéket kis vérengzéssel megspékelve!

MEGTEKINTÉS: 3,590
TÍPUS: Sorozat
KIADÁS: 2014-10-15
STÚDIÓ: SILVER LINK.
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 17+
RÉSZEK: 3/3
FORDÍTÓ: AnimeRainFanSub
FELTÖLTVE: 2023-08-19 18:12:56
LINKEK: MAL
AnimeDrive fejlesztés/gyűjtés: LINK

HOZZÁSZÓLÁSOK

BE KELL LÉPNED A HOZZÁSZÓLÁSHOZ!

CommentUser
2023-09-22 18:24:01

Nézzétek meg az Alice határországban című sorozatot. Ennek a sztorinak a Live action-je.

×

GYŰJTÉS

Az oldalunk több videómegosztó portált használ mint tárhely a videóanyagok számára.. Nem feltétlenül vagyunk szimpatikusak ezen portálok számára így viszonylag gyakran (egyre gyakrabban) törlésre kerülnek a feltöltött videók.
Amikor törlődnek, az oldalon is elérhetetlenné válnak, a gyűjtéssel azt a célt próbáljuk teljesíteni hogy megfelelő hardveres infrastrukturánk legyen ahhoz hogy elérhetőek maradjanak a videóanyagok akkor is ha törlődnek a megosztóportálokról.

12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)

18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)

36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)

Részletes/pontos árlista: www.appbox.co
Támogatni PayPal-on vagy ko-fi-n tudsz.
Ha más módon szeretnél támogatni, discord szerverünkönk tudsz elérni minket.