Sekaiichi Hatsukoi Movie: Yokozawa Takafumi no Baai

A film ott kezdődik, ahol a sorozat második évada véget ért, tehát a nagy kérdés az, hogy tud megbirkózni Yokozawa a ténnyel, hogy első szerelme, Takano visszautasította ilyen irányú közeledését. Az első szerelmek nem tartanak sokáig – Yokozawa szavaival indít a film, és ezzel a felkiáltással főhősünk fejest ugrik az önsajnálat jól ismert sötét és mély vermébe, ahol alkoholkúrával próbálja gyógyítgatni a szívén keletkezett mély sebet. A bonyodalmak ott kezdődnek, mikor egyik ilyen este után egy szállodai szobában ébred, és az égvilágon semmire nem emlékszik. Az a tény pedig, hogy a fürdőszobából a kiadó egyik főszerkesztője, a nála pár évvel idősebb Kirishima lép ki szállodai köntösben, nem igazán segít rendezni a gondolatait. Kirishima meglehetősen élvezi Yokozawa zavarodottságát, aki lassan arra már emlékezni kezd, hogy előző este együtt ittak egy bárban. De az ez után történteket továbbra is homály fedi, így Yokozawa mindössze Kirishima önelégült és félreérthetetlen megjegyzéseiből tud következtetni arra, hogy mit is keres ebben a szállodai szobában. A helyzet elég egyértelmű ugyebár, amitől Yokozawa nyilván nem érzi túl jól magát. És ha ez még nem lenne elég, méltóságának utolsó darabkáit is szilánkokra töri Kirishima, mikor közli, hogy Yokozawa most egy ideig az ő „szolgája” lesz, mivel elég sokkal tartozik neki. Mondván, hogy kifizette az esti ivászatot, a szállodai szobát, és még az alkoholmámoros Yokozawáról is gondoskodnia kellett. Yokozawa hangos ellenkezését a főszerkesztő csírájában fojtja el azzal, hogy megemlíti a telefonján tárolt, Yokozawára nézve kínos fotókat, amiket előző este készített róla. Szóval, ha az eladási osztály vezetője szeretné megőrizni féltve őrzött tekintélyét a kiadónál, akkor jobb lesz, ha azt teszi, amit Kirishima mond. Hogy ez zsarolás? Az hát.

MEGTEKINTÉS: 4,948
TÍPUS: Film
KIADÁS: 2014-03-15
STÚDIÓ: Studio Deen
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 13+
RÉSZEK: 1/1
FORDÍTÓ: UraharaShop
FELTÖLTVE: 2022-06-19 16:02:51
LINKEK: MAL
AnimeDrive fejlesztés/gyűjtés: LINK

HOZZÁSZÓLÁSOK

BE KELL LÉPNED A HOZZÁSZÓLÁSHOZ!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

×

GYŰJTÉS

Az oldalunk több videómegosztó portált használ mint tárhely a videóanyagok számára.. Nem feltétlenül vagyunk szimpatikusak ezen portálok számára így viszonylag gyakran (egyre gyakrabban) törlésre kerülnek a feltöltött videók.
Amikor törlődnek, az oldalon is elérhetetlenné válnak, a gyűjtéssel azt a célt próbáljuk teljesíteni hogy megfelelő hardveres infrastrukturánk legyen ahhoz hogy elérhetőek maradjanak a videóanyagok akkor is ha törlődnek a megosztóportálokról.

12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)

18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)

36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)

Részletes/pontos árlista: www.appbox.co
Támogatni PayPal-on vagy ko-fi-n tudsz.
Ha más módon szeretnél támogatni, discord szerverünkönk tudsz elérni minket.