Seikon no Qwaser II

The Qwaser of Stigmata II

Sasha-nak új küldetése van: ki kell deríteni, hol van (kiben) a Mária Magdolna Mennydörgése. Ez egy ókori körforgás, hasonlóan Mafuyu Mária-kardjához. De van egy apró probléma: Sasha NŐ! Legalábbis először ezt hihetjük, de kiderül, hogy ez csak álruha. Sashanak a Seirei magániskolába kell beépülnie, ahova viszont kizárólag lányok járnak, ezért álcáznia kell magát. Ez egyébként elég élethűre sikerül. Sőt mi több, az iskolában használt virtuális rendszer segítségével valóban "megcsodálhatjuk" Sashat teljes női valójában. Itt el is kezdi a keresést, amit – ki nem találjátok – női mellek szívásával abszolvál, ahogy az már rögtön az első képkockákon a szemünk elé is tárul. Sasha-nak segítője is van, mégpedig Hana személyében. Azonban mások is meg szeretnék kaparintani a körforgást, így feltűnnek régi "jó" ismerősök is. Idővel Sasha barátai is mind vászonra kerülnek. Röviden ennyi lenne a lényeg. Ezután kialakul a bonyodalom, hisz minden adott. A küldetés, a jó, az ellenség, aki ugyanazt szeretné elérni. Ám nem csak erről lesz szó. Az évad második felében más problémák is felmerülnek, más történések is előtérbe kerülnek.

MEGTEKINTÉS: 4,603
TÍPUS: Sorozat
KIADÁS: 2011-04-12
STÚDIÓ: Hoods Entertainment
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 17+
RÉSZEK: 12/12
FORDÍTÓ: Anime Sekai Team
FELTÖLTVE: 2024-10-21 18:54:38
LINKEK: MAL
SZERKESZTŐ JELENTKEZÉS: LINK

ELŐZETES

×

GYŰJTÉS

Az oldalunk több videómegosztó portált használ mint tárhely a videóanyagok számára.. Nem feltétlenül vagyunk szimpatikusak ezen portálok számára így viszonylag gyakran (egyre gyakrabban) törlésre kerülnek a feltöltött videók.
Amikor törlődnek, az oldalon is elérhetetlenné válnak, a gyűjtéssel azt a célt próbáljuk teljesíteni hogy megfelelő hardveres infrastrukturánk legyen ahhoz hogy elérhetőek maradjanak a videóanyagok akkor is ha törlődnek a megosztóportálokról.

12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)

18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)

36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)

Részletes/pontos árlista: www.appbox.co
Támogatni PayPal-on vagy ko-fi-n tudsz.
Ha más módon szeretnél támogatni, discord szerverünkönk tudsz elérni minket.