Love Live! School Idol Project

Honoka Kousaka, egy másodéves, középsulis lány, tele energiával, önbizalommal, 2 legjobb barátnője is mindig mellette áll, és mérhetetlenül imádja az iskoláját. Eddig egy átlagos school life-nak tűnik a történet, ám korántsem az. A bökkenő ugyanis az, hogy a sulit be akarják zárni, mivel az oda jelentkező diákok száma tragikusan lecsökkent az utóbbi időszakban, az elsőéveseknél is csak 1 osztály indult, ennek fényében nincs más megoldás. Amint ez Honoka fülébe jut, eluralkodik rajta a pánik és a szomorúság, hogy imádott gimije, miután mindenki leérettségizett, megszűnik. Vagy mégse? Főhősnőnk - egy másik iskola láttán - nagyszerű ötlettel rukkol elő, mellyel akár meg is menthetik a sulit, sőt, még több tanulót is odavonzhatnak. Ez pedig nem más, minthogy sztárokká válnak. Kisebb ódzkodás, és egyetnemértés után Honoka, Kotori és Umi megkezdik útjukat az idollá válás rögös útján. Csupán mókának tűnik az egész, ám rá kell döbbenniük főhőseinknek, hogy korántsem piskóta ez az út. Már az elején akadályba ütköznek azzal, hogy tevékenységüket nem hagyja jóvá a diáktanács elnöke, és így a sulifesztiválon lépnek fel próbaképp, amely nem úgy sül el, ahogy tervezték… Mégis, kitartásuknak köszönhetően csak előre haladnak, plusz a történet során rengeteg új tagra, barátra és ellenségre tesznek szert.

MEGTEKINTÉS: 3,174
TÍPUS: Sorozat
KIADÁS: 2013-01-06
STÚDIÓ: Sunrise
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 13+
RÉSZEK: 13/13
FORDÍTÓ: Kuroari Fansub
FELTÖLTVE: 2022-08-29 18:37:12
LINKEK: MAL
AnimeDrive fejlesztés/gyűjtés: LINK

HOZZÁSZÓLÁSOK

BE KELL LÉPNED A HOZZÁSZÓLÁSHOZ!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

×

GYŰJTÉS

Az oldalunk több videómegosztó portált használ mint tárhely a videóanyagok számára.. Nem feltétlenül vagyunk szimpatikusak ezen portálok számára így viszonylag gyakran (egyre gyakrabban) törlésre kerülnek a feltöltött videók.
Amikor törlődnek, az oldalon is elérhetetlenné válnak, a gyűjtéssel azt a célt próbáljuk teljesíteni hogy megfelelő hardveres infrastrukturánk legyen ahhoz hogy elérhetőek maradjanak a videóanyagok akkor is ha törlődnek a megosztóportálokról.

12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)

18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)

36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)

Részletes/pontos árlista: www.appbox.co
Támogatni PayPal-on vagy ko-fi-n tudsz.
Ha más módon szeretnél támogatni, discord szerverünkönk tudsz elérni minket.