Chuu Bra!!

Chu-Bra!!

A Chu-Bra!! egy 2007-ben indult, azóta 5 kötetet megélt mangaszériának a feldolgozása, amelyet a Comic High! seinen magazin futtat azóta is. A szerző-rajzolója pedig Yumi Nakata, bár ez a név sokaknak nem mond semmit. Nekem sem. Gondolom ez az első műve, mert semmi egyéb nem fűződik a nevéhez ezen kívül. Az animét 2010. január 4.-én kezdték el sugározni, s március 22.-re ért véget 12 résszel. A történetünk pedig a következő: Adott egy lány, Nayu Hayama, aki már az első középsulis napján lebőg azzal, hogy elővillan véletlenül a felnőttes bugyija. Mellesleg két másik tanuló, Yako Jinguji és Haruka Shiraishi úgy tudja meg a pletykákból, hogy a leány "enjo kosai"-t űz, ami gyakorlatilag egyenrangú a prostitúcióval. Nosza, elkezdenek nyomozni utána. Hamarosan pedig rájönnek, hogy nem is erről van szó: Nayu egyszerűen bolondul az alsóneműkért, teszteli a legújabbakat és nagyszerű rálátása van arra, hogy kinek mit kéne viselnie. Mellette pedig egy álmot is dédelget: alsónemű klubot nyitni az iskolában... s jó barátságba kerül a két másik lánnyal.

MEGTEKINTÉS: 3,962
TÍPUS: Sorozat
KIADÁS: 2010-01-04
STÚDIÓ: Zexcs
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 17+
RÉSZEK: 12/12
FORDÍTÓ: Anime Videos Fansub
FELTÖLTVE: 2023-04-21 20:56:43
LINKEK: MAL
AnimeDrive fejlesztés/gyűjtés: LINK

HOZZÁSZÓLÁSOK

BE KELL LÉPNED A HOZZÁSZÓLÁSHOZ!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

×

GYŰJTÉS

Az oldalunk több videómegosztó portált használ mint tárhely a videóanyagok számára.. Nem feltétlenül vagyunk szimpatikusak ezen portálok számára így viszonylag gyakran (egyre gyakrabban) törlésre kerülnek a feltöltött videók.
Amikor törlődnek, az oldalon is elérhetetlenné válnak, a gyűjtéssel azt a célt próbáljuk teljesíteni hogy megfelelő hardveres infrastrukturánk legyen ahhoz hogy elérhetőek maradjanak a videóanyagok akkor is ha törlődnek a megosztóportálokról.

12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)

18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)

36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)

Részletes/pontos árlista: www.appbox.co
Támogatni PayPal-on vagy ko-fi-n tudsz.
Ha más módon szeretnél támogatni, discord szerverünkönk tudsz elérni minket.