Berserk: 2.Film Ougon Jidai-hen II - Doldrey Kouryaku

Berserk: The Golden Age Arc II - The Battle for Doldrey

A Héják Bandája egyre jobban halad felfelé azon a bizonyos ranglétrán... azonban ennek nem mindenki örül. Név szerint gondolok itt Guts-ra, akit nem igazán úgy ismertünk meg, mint egy nagyravágyó embert. De ez még mind nem is lenne baj, ha nem társulna ezek mellé még valami. Valami, ami lassan de biztosan mardossa főhősünk lelkét. Aki látta az első mozit (vagy a sorozatot), annak nem okozok sok fejtörést azzal, hogy mi is ez pontosan. Ugyanis egy beszélgetés hallatán meginog főhősünk bizalma Griffith-ben. Tehát a Héják kívülről egyre fényesebben csillognak, azonban belülről már felütötte fejét a kór, amit úgy hívnak, csalódottság...

De pontosan mire is számíthatunk ebben a részben? Először is, feldolgozásra került Casca „emlékezetes” pillanata, mikor Guts-cal közelebb kerülnek egymáshoz, egy baleset folytán. De a fő hangsúly – mint ahogyan az a címből is kiderül – a doldrey-i csatán van. A Héják, igaz csellel, de sikeresen beveszik Doldrey várát. Ez meghozza számukra az igazi népszerűséget és tiszteletet. Olyat, amiről még álmodni sem mertek volna, kivéve természetesen Griffith-t, akinek nagyra törő álmai nem ismernek határokat. A parancsnokok lovagi rangra emelése után már úgy gondolhatjuk, hogy minden szép és jó lesz, azonban nem... ugyanis magasból lehet csak igazán nagyot esni... amiről Griffith még melegében, a lovagi rang megkapása előtt gondoskodik is. A kiváltó ok pedig nem más, mint Guts!

MEGTEKINTÉS: 3,362
TÍPUS: Film
KIADÁS: 2012-06-23
STÚDIÓ: Studio 4°C
STÁTUSZ: Befejezett
BESOROLÁS: 17+
RÉSZEK: 1/1
FORDÍTÓ: AnimeAddicts
FELTÖLTVE: 2023-06-28 22:31:21
LINKEK: MAL
AnimeDrive fejlesztés/gyűjtés: LINK

HOZZÁSZÓLÁSOK

BE KELL LÉPNED A HOZZÁSZÓLÁSHOZ!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

×

GYŰJTÉS

Az oldalunk több videómegosztó portált használ mint tárhely a videóanyagok számára.. Nem feltétlenül vagyunk szimpatikusak ezen portálok számára így viszonylag gyakran (egyre gyakrabban) törlésre kerülnek a feltöltött videók.
Amikor törlődnek, az oldalon is elérhetetlenné válnak, a gyűjtéssel azt a célt próbáljuk teljesíteni hogy megfelelő hardveres infrastrukturánk legyen ahhoz hogy elérhetőek maradjanak a videóanyagok akkor is ha törlődnek a megosztóportálokról.

12 TB tárhely: ~15.000 Ft/hó (osztott)

18 TB tárhely: ~25.000 Ft/hó (dedikált)

36 TB tárhely: ~38.000 Ft/hó (dedikált)

Részletes/pontos árlista: www.appbox.co
Támogatni PayPal-on vagy ko-fi-n tudsz.
Ha más módon szeretnél támogatni, discord szerverünkönk tudsz elérni minket.